“Szerettel köszöntök mindenkit!
Megtiszteltetés volt számomra ez a felkérés és sajnálom,hogy nem lehetek jelen személyesen, de ezekben a percekben éppen Pécsett játszunk a Poszton, a Tudás Hatalom társulatunkkal, a Cigány-Magyar c. előadást. És ha már az előadásunknak ez a címe, talán mondanék pár szót a cigány kifejezésről.
- A cigány szó a görög atsziganosz szóból származik, aminek a jelentése „törvényen kívűli” más jelentésben „tisztátalan”.
- A cigány, az szitok szó Magyarországon jelenleg, bár 1971.-ben A világ Első Romakongresszusán kimondták,hogy a világ összes cigány származású emberét romának nevezzük hivatalosan. (A Rom egyébként embert jelent cigány nyelven.)
Ennek ellenére Magyarországon ki-ki eldöntheti, hogy romának vagy cigánynak hívják.
Én büszke vagyok arra, hogy roma vagyok.
Büszke vagyok arra, hogy a családom úgy szocializált, hogy alapvető bennem az elfogadás. Számomra az elfogás olyan természetes, mint a levegővétel. De nem vagyunk egyformák. Vannak homofóbok, xenofóbok, antiszemiták, rasszisták. Például vannak homoszexuálisok is.
A homoszexualitás, ugyanúgy mint heteroszexualitás, az emberiséggel egy idős.
Most megkérdezem homofób embertársaimat:
volt már olyan, hogy sétáltál a barátnőddel az utcán és olthatatlan vágyat éreztél az iránt, hogy megfogd a kezét? És mit csináltál? Megfogtad, nem? Adtál neki egy puszit is? Az utcán? Átkaroltad már a vállát a moziban?
Neked beszéltek már a hátad mögött? Láttál már megvető tekinteteket? Volt, hogy hozzád vágtak egy sörösüveget, mert átkaroltad a szerelmedet? Leköptek valaha azért, mert vállaltad önmagad? Levizelték már a holmidat az iskolában, mert nem találtad a helyed? Kitagadtak már a szüleid, mert bemutattad a szerelmedet? Megtagadtad már magad? Szabadnak érzed magad?
Ember vagy te is? Minden emberi joggal?
Két éve Barcelonában láttam meleg párokat kézen fogva sétálni az utcán. Meghatott hogy vannak a világon ilyen szuper helyek. És eszembejutottak a barátaim, és a traumák, amiken keresztül kellett menniük, mert ők itt élnek, ebben az országban, a hazámban, ahol gyerekcipőben jár még az elfogadás.
Én mindig is büszke voltam arra, hogy elfogadó és nyitott vagyok.
Valóban az vagyok? Bevallom, ez tanulási folyamat számomra, mert például most hogy felkértek és bár örömmel vállaltam és megtiszteltetésnek érzem, hogy szólhatok, eszembe jut, hogy hányszor nem szóltam amikor kellett volna, és hányszor szóltam feleslegesen bántóan.
Nem vagyok rá büszke, de bevallom, előfordult, hogy láttam amikor a villamoson bántottak egy fiút, mert ki volt szépen sminkelve, és én nem szóltam.
Nem vagyok rá büszke, hogy amikor felkértek erre a beszédre amit most mondok, egy pillanatra átfutott rajtam, hogy ha elvállalom, akkor azt gondolják majd, hogy azért képviselem a rendezvényt mert meleg vagyok.
Nem vagyok rá büszke de gyakran kiszalad a számon, ha ideges vagyok az, hogy buzi.
Én mondhatom, hogy buzi csak azért mert cigány vagyok? Milyen alapon használom én indulszóként a buzit? Elgondolkodtam és elszégyelltem magam.
Én nem védhetem meg a kisminkelt fiút a villamoson, mert kicsi vagyok és gyenge?
Nem az én dolgom? Majd ő megoldja? Miért kéne felelősséget vállalnom érte? Semmi közöm hozzá?
Akkor miért nyomaszt? Téged is nyomaszt ha bántanak valakit a jelenlétedben? Ha nem engednek leülni egy terhes roma asszonyt a buszon? Ha kerítést építenek azok ellen, akik a háború elöl menekülnek? Ha megdobálnak egy leszbikus párt? Beleszólsz? Megvéded őket? Miért nem? Mert most éppen jobb dolgod is van?
Jó lenne ha ezeket a kérdéseket sokan feltennétek magatoknak azokban a hétköznapokban, amikor ilyen, vagy hasonló helyzetekbe kerültök.
Köszönöm a lehetőséget!
Kívánom, hogy lássalak titeket kézen fogva sétálni az utcán nem csak a Budapest Pride-on, hanem mindennap, bárhol Magyaroszágon is.”
Farkas Franciska
