42 éves korában elhunyt a Budapest Pride elnöke
A Budapest Pride sajtóközleménye
Lásd, már most mennyire bátor vagy! Meghalt Nagy Szilvia, a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke
“Senki más nem fogja képviselni úgy az érdekeidet, mint te magad, és hasonlóképpen, ha mások kénye kedve szerint élsz, akkor nem élsz igazán.“ – Nagy Szilvia, 2018, Budapest Pride Megnyitó
Nagyon nehéz megírnunk ezt a szöveget, mert bár számítottunk rá, mégsem lehet igazán felkészülni arra, hogy elveszítjük Szilvit. Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük.
Hogyan tudja 12 ember önkéntes munkában, munkaidő utáni találkozókkal megszervezni a Budapest Pride Felvonulást és az egy hónapos Budapest Pride Fesztivált? Hogyan tud ez a csapat évközben emellett kampányokat szervezni, vidékre kitelepülni, közösségszervező munkát folytatni és menedzselni a közel 300 önkéntest? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Nagy Szilvi, amikor egy emberileg fenntartható civil szervezetet épített.
Nagy Szilvia 1977-ben Miskolcon született. Úgy emlékezett vissza, hogy egy nagyon jó tanuló, jól viselkedő, visszahúzódó kisgyerek volt, aki szeretett volna megfelelni a felnőttek és a környezete elvárásainak, és nem merte felemelni a szavát, hogy kiálljon önmagáért. Abban a kötelező egyformaságban nőtt fel, ahol az volt az elvárás: ne okozz konfliktust és ne különbözz másoktól. Hosszú út és rengeteg munka vezetett odáig, mire önmaga mert lenni, elkezdett kiállni a saját érdekeiért, és a saját igazságáért. Elmesélései szerint két ellentétes impulzus dolgozott benne: a félelem attól, hogy megmutassa magát és a tökéletlenségeit, és a vágy, hogy önmaga lehessen és ezáltal kapcsolódhasson másokhoz.
Amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n 2002-ben, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott. Később az USA-ban szerzett közösségszervezői képesítést, és forgatta be az ott tanultakat a Pride-os munkájába. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója és vezetője lett, 2003-tól pedig az Ösztrosokk leszbikus bulisorozat alapítója, szervezője és DJ-je lett, amit a Baross utcai lakásában tartott házibulijai, majd a híres leszbikus törzselyen, az Eklektika kávézóban rendezett partik előztek meg. 2000-2006-ig volt a Labrisz Leszbikus Egyesület tagja, ő volt az egyesület Szembeszél c. első szépirodalmi kötének címadója. Szilvi tervezte a Labrisz és a LIFT (Leszbikus Identitások Fesztiválja) kezdeti honlapjait, és övé volt a femfatal.hu nevű kultkedvenc weboldal is. A Labrisz kurátoraként csatlakozott a Szivárvány Misszió Alapítványhoz.
2007-től volt a Budapest Pride szervezője, ahol először a Budapest Pride Filmfesztiválon dolgozott, 2013-től pedig a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke lett. Hozzá tartozott az Ösztrosokk leszbikus buli, majd a Budapest Pride Fesztivál vizuális megjelenése, arculata és honlapja tartozott hozzá. 2013-ban szervezőtársaival megírták a Budapest Pride manifesztóját, és lefektették az alapjait annak a feminista és antirasszista elveken alapuló, bázisdemokratikusan működő szervezetnek, amit ma is Budapest Pride-ként ismerünk.
2014-ben kampánykoordinátora volt a Magyar LMBT Szövetség szavazásra buzdító Szevasztok, Szavaztok? kampányának. 2016-ban az LMBTQ közösségért végzett kiemelkedő munkájáért elnyerte a Háttér-díjat, 2019-ben pedig a LIFT-díjat.
2016-ban diagnosztizálták rákkal. A betegségéről igyekezett olyan nyíltan és őszintén beszélni, ahogy azt más témákban megszoktuk tőle. Nem akarta, hogy a rák elszigetelje a közösségétől és a barátaitól, és fontos volt neki, hogy a rákbetegséget övező társadalmi tabuk ne álljanak közénk. A 2019-es Budapest Pride Megnyitóján a nagyközönség előtt beszélt a betegségéről.
Munkája során szívesen idézett Marshall Ganztól, aki a Harvardon tanít közösségszervezést: „Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod a felelősséget azért, hogy másokat egy közös cél elérésére ösztönzöl, bizonytalan és kétségekkel teli időkben.“ Szilvi a munkáját arra az alapra helyezte, hogy egy ügyet az érintettek tudnak legjobban képviselni, és egy kisebbségi csoport emancipációjának fontos lépése, amikor a kisebbség megszervezi a saját érdekképviseletét. Sokszor emlékeztetett minket, hogy “bármit mondanak mások, neked az a dolgod, sőt, kötelességed, hogy a lehető legteljesebb önmagad légy, hogy kifejezd azt, aki vagy.”
Folyamatosan szem előtt tartotta a közösség fontosságát: azt, hogy LMBTQ emberként a társadalomban jelenlévő előítéletekkel, rosszindulattal, vagy ellenünk irányuló politikai kampányokkal nem egyedül, hanem közösen kell megküzdenünk. Büszke volt rá, hogy a Pride-nál komolyan vesszük, hogy egymásra folyamatosan ható emberek közössége vagyunk. Rendszeresen kiemelte az elköteleződésünket olyan értékek mellett, mint a kedvesség, az empátia, és az önismeret. Amikor azt mondták, hogy túl pozitívan kommunikál a pride, Szilvi emlékeztetett minket arra, hogy nincs olyan, hogy túl sok szeretet.
Szilvi végtelenül büszke volt a hazai LMBTQ mozgalom eredményeire: hogy abból az 1997-es 300 fős menetből, mára több mint 20.000-es emberi jogi tüntetés lett. Nem elégedett meg a toleranciával, hiszen a toleranciában mindig ott van egy “de”. Felhívta rá a figyelmünket, hogy a toleránsok olyanokat mondanak, mint “Én egy toleráns ember vagyok. Nekem semmi bajom a melegekkel, de ne dörgöljék az orrom alá.” Figyelmeztetett minket, hogy ne érjük be kevesebbel, mint az elfogadás. A Budapest Pride fontos értékének tartotta, hogy az LMBTQ emberek jogi és társadalmi egyenlőségéért demonstráljunk, és mindig emlékeztessük magunkat, hogy miért is dolgozunk. Erre reflektált a 2015-ös san francisco-i pride-ról küldött képeslapja is:
“Szevasztok pupákok!”
Így címezte azt a képeslapot Szilvi, amit a Budapest Pride szervezőcsapatának küldött San Francisco-ból 2015-ben, az amerikai közösségszervező képzésről.
“Üdv San Francisco-ból, ami már nem a régi, és a pride egy kommersz fos rendezvény. Ez emlékeztessen minket mindig, hogy kitartsunk az értékeink mellett. Puszik, Szilvi”
Szilvi óva intett minket attól, hogy féljünk attól, hogy provokátornak neveznek minket. Úgy látta, azért félünk provokálni, mert ebben az erőszakossá torzult társadalomban megtanultuk, hogy a provokációt valamiféle büntetés követheti – például fizikai bántalmazás áldozata biztos provokált. Viszont nem is tudjuk előre, kit és mivel fogunk provokálni. Egy mondattal, egy nézéssel, egy kézfogással, egy nemmel, egy igennel, vagy éppen a gyülekezési jog gyakorlásával. Kiemelte, hogy a provokáció valójában eszköz arra, hogy változtassunk az előítéleteken. Mert vajon nem provokátor-e, aki megfogja egy vele azonos nemű ember kezét az utcán? Aki nagy nyilvánosság előtt beszél a többségitől eltérő szexuális orientációjáról vagy nemi identitásáról? Emlékeztetett minket, hogy amikor azt mondják, ne provokáljunk, a legtöbbször úgy értik, ne legyünk, vagy ha már úgy esett, hogy vagyunk, legalább ne tudjanak rólunk. Fontos hogy ne hagyjuk, hogy megijesszen minket ez a szó, és ne higgyük el, hogy bármiféle büntetés jogos érte. Hiszen provokáció nélkül most nem lennénk itt, mint Budapest Pride, és provokáció nélkül nem fogunk tudni továbbmenni.
Büszkén folytatjuk azt a munkát, amit a Szilvi megalapozott, és építjük tovább az LMBTQ mozgalmat a Szilvi által lefektetett értékek mentén. Szilvi remek humora, hatalmas szíve, folyamatos önreflexiója és rendületlen hite a közösség erejében mindig velünk lesz.
A Budapest Pride csapata
